Ádám úgy nő, mint eső után a gomba. Ezért változatos módszereket próbálunk ki a hordozására.

A hétvégén például leteszteltük a Manduca nevű csodát, amelynek segítségével csinos hátizsákká alakítható át a csecsemő. Persze elöl is hordható ennek a készségnek hála, mi is ezt a változatot próbáltuk ki, amikor kinn jártunk a házban. Valahol lehet benne egy rejtett „sleep” nyomógomb is, mivel Ádám azonnal elaludt, amint magamra raktam benne. Mondom, csinos jószág ez a manduka, gyanús is, hogy csak 100 euróba kerül – ez Nóri havi gyermekgondozási segélyének éppen a fele. Szóval bármilyen kényelmes is a cucc, bármilyen büszkén feszít is benne apa és fia, valószínűleg vissza lesz adva a boltnak, amelyik kipróbálásra kölcsönadta.

Sokkal jobb megoldásnak tűnik a klasszikus hordozókendő, már amennyire egyáltalán klasszikusnak nevezhető módszer, hogy az ember (asszony) magára kötözi a gyerekét. A Drazdiak partján sétálva zajos feltűnést keltettünk a babakocsis anyukák és apukák körében. Nem mutogattak ránk ujjal, csak úgy megnéztek minket, hogy az egyik apukának még a fagyija is lecsurrant a babakocsijára. Pedig Nóri még a szvetteremet is ráhúzta a kis csomagra, hogy annak csak a feje búbja látszott ki. Az alvás funkció itt is azonnal bekapcsol, amint Nóri belehelyezi a gyereket a magára csomózott céltárgyba. Hogy elkerüljem a fennkölt szavakat, itt és most nem írok a szülői test biztonságot adó melegéről meg az együtt lélegzés csodájáról, mindenesetre tény, hogy remekül megnyugtatja a bébit a kendőzés.

Kérdés persze, egyáltalán meddig fogjuk tudni magunkra kötözve hordozni Ádámot, ma ugyanis az orvosnál már 6230 grammot mutatott a mérleg. Ahhoz képest, hogy a fiunk még csak két hónapja született 3600-zal és féléves korára kellene megdupláznia születési súlyát, nem semmi ez a súlygyarapodás. De az orvosnő megnyugtatott, hogy anyatejjel táplált gyerek még az életben el nem hízott, úgyhogy csak örüljünk, hogy ilyen szépen nő a fiunk. És milyen jó erős hangja van neki – jegyezte meg. Hát igen, volt ma egy kis hiszti, mivel elaludtunk, Ádámnak nem maradt ideje reggelizni, így egy éhes kis bőgőmasinával érkeztünk a rendelőbe. Az orvosnak hamar megesett rajta a szíve, így átküldött minket egy – valószínűleg erre a célra elkülönített – üres helyiségbe, nehogy már éhen haljon a gyerek.

Hogy azért ne legyen minden ennyire egyszerű, holnapután rehabilitációra megyünk a fiunkkal, aki fekvő helyzetben szinte mindig a jobb oldalára hajtva tartja a fejét. Ott állítólag majd mutatnak nekünk valamilyen tornagyakorlatot, amit otthon is végezhetünk vele, hogy megszűnjön ez a jobbos elhajlás, és idővel a bal oldalon lévő falakat is szívesen bámulja.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.