Nemrég még úgy tűnt, az ajtó-szága rövid és pozitív kicsengésű lesz. Nem így lett.

A vendégek nálunk egyelőre maximum a bejárati ajtó kilincsét adhatják egymás kezébe, hiszen máig nincsenek belső ajtóink. Felkerültek ugyan a falra az első családi fotók és az eddig dobozban pihenő képek is, az ajtófélfák azonban hiányoznak. Kérdezitek, mikor lesz nálunk házavató. Hát azután, hogy lesznek ajtóink. Ádám ugyanis jobb esetben este nyolckor elalszik, aztán például most is itt csendeskedünk a nappaliban, buli tehát egyelőre kizárva. Ilyenkor még egy jól sikerült tüsszentés is felzavarhatja a Gyereket – aki amúgy mostanában elég rosszul alszik –, nemhogy holmi léha fiatalok fékevesztett tivornyája. Szóval kellenek azok az ajtók, de nagyon.

Amikor a generálkivitelező cég bejelentette, hogy nem tíz, hanem (a vakolattal együtt) tizenkét centiméter vastagok lesznek a belső falak, kicsit összerezzentem. Addigra ugyanis már tudtam, hogy a standard ajtótokok max tizenegy centis falvastagságra valók. Az ajtókészítő cégek persze örömmel – és némi felárral – legyártják a számunkra megfelelő ajtófélfákat is. Néhány hét alatt. Mit tesz ilyenkor a szegény (ezt leszámítva azonban boldog) háztulajdonos? Miután az elmúlt hónapokban vagy tíz üzletben járt felmérni az ajtóárakat, végül feleségével megegyezett, hogy a legszebb és legolcsóbb nyers fa belső ajtókat fogják megvenni, amelyek pácolás és lakkozás után aannnnyira gyönyörűek lesznek, nos, ezek után bemegy a legolcsóbb barkácsáruházba, kiválasztani és megrendelni a nevezett nyílászárókat.

Történik mindez szeptember 24-én. Kaptam is egy időpontot, hogy kábé egy hónap alatt, de legkésőbb október 29-ig leszállítják. Tegnap telefonon érdeklődöm, hogy halló!, letelt az idő, hol az ajtók? Hogy nem jött még meg az áru lengyelből. És mégis, mikorra várható? Ó, hát hogy ezekkel az ajtótokokkal mindig sok a probléma, van, hogy három hónapot is kell várni rájuk. Micsodaaa? Ja, ez van: ezeknél a lengyeleknél sohase tudhassa az ember. Küldik, amikor úgy gondolják. Nem, nem tudja őket most azonnal felhívni és megkérdezni. Hát mert ő nem tud lengyelül, én is jókat kérdezek, na! Hívom az üzletvezetőt, ő már pozitívabban áll a problémánkhoz, ne haragudjak már, mindjárt beszél a lengyelekkel, hétfőn már biztosat tud majd mondani, addig is kapásból és kárpótlásul ajánl tizenöt százalékos engedményt, amit csak azért nem vágok a fejéhez, mert most nagyon jól jön minden spórolás. De gondolatban anyjához küldöm, Lengyelországba.

Itt tartunk most. A pác meg a lakk ott pihennek az ecsetek mellett a pincében, az előbb felriadt Ádámot most próbálja visszaaltatni az anyja. Idegességemben csak azért nem kezdem csapkodni az ajtókat, mert… Na, igen…  

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.