Ebből az alkalomból azért illik többet megeresztenünk egy szokásos kollázsnál.

Még jó, hogy kezdetben olyan lelkiismeretesen írtuk ezt a blogot, most vissza tudtam olvasni, hogyan éltük meg annak idején Ádám születését – anyai és apai szemmel. Nem mintha elfelejtettem volna a pillanatot, amikor megérkezett a Kismalacunk.  Hihetetlen volt és gyönyörű. Mondjuk, ez a mai napig nem is változott. Egy év után is naponta rá-rácsodálkozunk a fiunkra. Hogy milyen szép, aranyos, okos… És hogy van nekünk.

Persze, azért sok minden változott az elmúlt tizenkét hónap alatt: Ádám egyéves korára aránylag biztonsággal jár, van tizenegy kilója, nyolc foga, és „eredményesen” megül a bilin (már, ha kellő pillanatban ültetjük rá). Elméletileg már szinte mindent ehetne, amit mi is, de azért a kalóriákkal, a fűszerekkel és a tartósítószerekkel (ne meg az ízfokozókkal és állományjavítókkal) csínján bánunk – igyekszünk őt egészségesen étkeztetni. Legutóbb már a spenótot és a céklát is megette, kapott már nyúllevest és csirkecsontot (Juhász nagymama legnagyobb megrökönyödésére: „Az én unokám nem kutya!”) ; zabpelyhet és hajdinás pufit; rizst, krumplit és tésztát; almát, banánt, körtét és avokádót – szóval tényleg szinte mindent. A legnagyobb sikere azért változatlanul az anyatejnek van, Nóri egyelőre nem is tervezi a teljes tejmegvonást, csak az adagot fogta vissza valamelyest.

Egy év alatt meglehetősen autonóm személyisége is lett a Gyereknek. Körülbelül ugyanannyit sír és nevet – utóbbit például akkor csinálja, ha az apja a levegőbe dobálja, vagy Márti nagyi mély hangon azt mondja neki: „Cipő-cipő-cipő” ; az előbbit pedig az esti elalváskor vagy bármikor, amikor nem az történik, amit ő szeretne. Hát, igen: egy év alatt sikerült egy meglehetősen akaratos és elkényeztetett gyereket nevelnünk a fiunkból. Persze azzal nyugtatjuk magunkat, hogy ez nemcsak nevelés, hanem személyiség függvénye is – ő egyszerűen ilyen keményfejű. Akárcsak a szülei.

Ádám nagyon szereti az embereket, valószínűleg jól tettük, hogy kezdettől fogva hordtuk őt társaságba. Nem fél az idegenektől (bár az utóbbi időben azért szégyenlősebb lett és egyre jobban ragaszkodik hozzánk, a szüleihez), az ismerősökkel, rokonokkal meg kimondottan szereti magát kényeztettetni.  Nyughatatlan, örökmozgó kisfiú: le nem állna egy percre sem, még szopás közben is rugdosnia kell az egyik lábával, vagy két ujja között sodorgatni kell Mamikája bőrét. Szinte képtelenek vagyunk rávenni őt, hogy egy helyben üljön vagy pláne feküdjön. Van azért egy-két trükk: például ha olvasunk neki valamelyik könyvéből, egy-két percig is egy helyben képes maradni.

Ha pedig Nóri le akar zuhanyozni vagy más, öt percnél tovább tartó elintéznivalója van, berakja Ádámot a kiságyába és bekapcsolja neki a Gyerekdalokat az interneten. Ha számítógép- (vagy mobil- vagy tévé-)képernyőt nézhet, szinte bármeddig elvan nyugodtan. (Kivéve, ha az elektronikai kütyü kéznyújtási távolságra kerül, mivel akkor a billentyűzet püfölése és a képernyő "simogatása" a cél) Mi persze ezt rossz szokásnak tartjuk és igyekszünk a minimálisra csökkenteni a kijelző előtt töltött időt.

Beszélni egyelőre nem kezdett. Különben már szóban is utasítgatna, hogy azonnal vegyük fel őt, vagy adjuk oda neki a mobilt.

Boldog első születésnapot, Ádám! Nagyon-nagyon szeretünk.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.