2014.10.12. 15:43

...és a folytatás

Másfél év kihagyás után nemcsak az az apropója a blog újraindításának, hogy pont két éve költöztünk a házunkba, hanem hogy eggyel többen lettünk. Nóri tehát – hip-hip! – újra billentyűzetet ragadott. Íme.

blogeszter.jpgÚjraolvastam pár Ádámos-házas bejegyzést, és annyira jólesett, hogy elhatároztam, elkezdem megint a blogot. Immáron két gyerekről, ugyanis 2014. szeptember 15-én megszületett a lányunk, Eszter.

Bár az Ádámos bejegyzések helyenként talán túl személyesre sikerültek, nekem most nagyon jó volt, hogy anno ilyen részletességgel leírtam mindent, és pár pillanat erejéig felidézhettem, milyen is volt, amikor az én okos nagyfiam még alig jött haza a kórházból. Szóval ezen most sem fogok változtatni, és megpróbálom megörökíteni ezeket a ragyogó pillanatokat (mint pl. a tegnapi: Ádámot altatom, már vagy húsz perce, kevés sikerrel. Eszter felébredt, éhes, de közben beszart (igen, egy lány biztosan nem szarik, hanem kakil, de ennek a lánynak én vagyok az anyja, úgyhogy muszáj lesz elviselnie, hogy az anyja már akkor is kissé nyersebben fogalmazott, mikor még jóformán haza került a kórházból…) -szóval indulok tisztába tenni őt. Ádám kimenekül a hálószobából, pedig kértem, hogy maradjon ott. Olvas a szőnyegen. Eszter meztelen fenékkel, Ádám kiabál: pisilek! Oké, gyere, kisfiam a fürdőszobába. Ádám szót fogad - Csoda! Csoda! Fél kézzel megnyitom a csapot, hogy megmoshassam a lányom fenekét, Ádámról próbálom fél kézzel letolni a felső- és alsónadrágot. Sikerült. Ádám a bilin, mosom Eszter fenekét. Ádám: Mama! Kakis az alsógatyeszom! Én: Á, dehogy kisfiam, már reggel kakiltál, szépen a bilibe. Ádám: De, kakis. Hátranézek, és télleg. Ó, basszameg-neeem, persze ezt nem mondom ki. Jóvan, nembaj, kisfiam, üljél még kicsit a bilin. Esztert meztelen fenékkel levágom a pelenkázóra – három hetesen még nem gurul át a gyerek a másik oldalára, ugye? - suhan át a fejemen… Kakis alsógatya letol, belevág a kádba. Ádámfenék kitöröl, fél kezemet Eszter fölött tartva, hátha mégis. Hadművelet sikeres, Eszter a pelenkázón (megfogadom, hogy többet nem hagyom őt rajta egyedül), Ádámnak tiszta a feneke, mehetünk a hálóba. Eszterre pelenka, már szoptatás közben jut eszembe, hogy Ádámra nem adtam alsót. Nem baj, aludj kisfiam! Jön a következő húszperces huzavona, hogy: maradj csöndben! nemmaradok! akkornemmesélek. Csukdbeaszemed, énekelek neked! Neénekelj, meséljadiófácskáról! Nemmesélek, mertakkornemalszolel. Deelalszom. Jó, akkoraludj! A végeredmény: Elalszunk mindhárman, két óra múlva ébredünk, irány a bili, pisilni. Ekkor tudatosítom, hogy a szaros alsógatya még mindig a kádban… )

Nos, ilyen, és ehhez hasonló pillanatokat szeretnék itt feljegyezni, hogy majd ha már mindkét gyerekem kamasz lesz, és azt fogom gondolni, hogy ez már télleg a világvége, akkor visszaolvashassam ezt itt, és rájöjjek, hogy kiskorukban is kellett azért a multitasking.

Ja, és ezzel a kis intermezzóval csak azt akartam mondani, hogy ez a blog azért van, hogy nyomot hagyjon arról, miként fejlődtek, növekedtek, okosodtak a gyerekeim, szóval személyes, és helyenként unalmas lesz.

De legalább lesz.

Legalábbis remélem.

2013.03.26. 23:15

Ma egyéves Ádám

Ebből az alkalomból azért illik többet megeresztenünk egy szokásos kollázsnál.

Még jó, hogy kezdetben olyan lelkiismeretesen írtuk ezt a blogot, most vissza tudtam olvasni, hogyan éltük meg annak idején Ádám születését – anyai és apai szemmel. Nem mintha elfelejtettem volna a pillanatot, amikor megérkezett a Kismalacunk.  Hihetetlen volt és gyönyörű. Mondjuk, ez a mai napig nem is változott. Egy év után is naponta rá-rácsodálkozunk a fiunkra. Hogy milyen szép, aranyos, okos… És hogy van nekünk.

jar.jpgPersze, azért sok minden változott az elmúlt tizenkét hónap alatt: Ádám egyéves korára aránylag biztonsággal jár, van tizenegy kilója, nyolc foga, és „eredményesen” megül a bilin (már, ha kellő pillanatban ültetjük rá). Elméletileg már szinte mindent ehetne, amit mi is, de azért a kalóriákkal, a fűszerekkel és a tartósítószerekkel (ne meg az ízfokozókkal és állományjavítókkal) csínján bánunk – igyekszünk őt egészségesen étkeztetni. Legutóbb már a spenótot és a céklát is megette, kapott már nyúllevest és csirkecsontot (Juhász nagymama legnagyobb megrökönyödésére: „Az én unokám nem kutya!”) ; zabpelyhet és hajdinás pufit; rizst, krumplit és tésztát; almát, banánt, körtét és avokádót – szóval tényleg szinte mindent. A legnagyobb sikere azért változatlanul az anyatejnek van, Nóri egyelőre nem is tervezi a teljes tejmegvonást, csak az adagot fogta vissza valamelyest.

Egy év alatt meglehetősen autonóm személyisége is lett a Gyereknek. Körülbelül ugyanannyit sír és nevet – utóbbit például akkor csinálja, ha az apja a levegőbe dobálja, vagy Márti nagyi mély hangon azt mondja neki: „Cipő-cipő-cipő” ; az előbbit pedig az esti elalváskor vagy bármikor, amikor nem az történik, amit ő szeretne. Hát, igen: egy év alatt sikerült egy meglehetősen akaratos és elkényeztetett gyereket nevelnünk a fiunkból. Persze azzal nyugtatjuk magunkat, hogy ez nemcsak nevelés, hanem személyiség függvénye is – ő egyszerűen ilyen keményfejű. Akárcsak a szülei.

Ádám nagyon szereti az embereket, valószínűleg jól tettük, hogy kezdettől fogva hordtuk őt társaságba. Nem fél az idegenektől (bár az utóbbi időben azért szégyenlősebb lett és egyre jobban ragaszkodik hozzánk, a szüleihez), az ismerősökkel, rokonokkal meg kimondottan szereti magát kényeztettetni.  Nyughatatlan, örökmozgó kisfiú: le nem állna egy percre sem, még szopás közben is rugdosnia kell az egyik lábával, vagy két ujja között sodorgatni kell Mamikája bőrét. Szinte képtelenek vagyunk rávenni őt, hogy egy helyben üljön vagy pláne feküdjön. Van azért egy-két trükk: például ha olvasunk neki valamelyik könyvéből, egy-két percig is egy helyben képes maradni. olvasas.jpg

Ha pedig Nóri le akar zuhanyozni vagy más, öt percnél tovább tartó elintéznivalója van, berakja Ádámot a kiságyába és bekapcsolja neki a Gyerekdalokat az interneten. Ha számítógép- (vagy mobil- vagy tévé-)képernyőt nézhet, szinte bármeddig elvan nyugodtan. (Kivéve, ha az elektronikai kütyü kéznyújtási távolságra kerül, mivel akkor a billentyűzet püfölése és a képernyő "simogatása" a cél) Mi persze ezt rossz szokásnak tartjuk és igyekszünk a minimálisra csökkenteni a kijelző előtt töltött időt.

Beszélni egyelőre nem kezdett. Különben már szóban is utasítgatna, hogy azonnal vegyük fel őt, vagy adjuk oda neki a mobilt.szulinap.jpg

Boldog első születésnapot, Ádám! Nagyon-nagyon szeretünk.

2013.02.26. 20:04

Kollázs, tizenegy hónaposan

Az elmúlt hónapokban igencsak hanyagoltuk a blogot. Mentegetőzés helyett itt van legalább a havi rendszerességgel azért csak elkészülő kollázs, ezúttal Ádám ma betöltött tizenegyedik hónapjáról.

11honapos-kollazs.jpg

Ádám annyi kiló, ahány hónapos, van már hat foga és két fáradt (de boldog) szülője, akiket éjszaka nemigen hagy aludni. Az altatást a Mami helyett mostanában a Papi végzi, az óránkénti éjszakai szoptatást azonban értelemszerűen nem tudtam átvállalni Nóritól. Ádám már megtette az első önálló lépéseit, eddig legtöbb ötöt egyszerre, egyre biztosabban és gyakrabban áll meg egyedül a lábán.

 

2013.01.26. 16:54

Kollázs, tíz hónaposan

10honapos.jpg

2012.12.26. 21:29

Kollázs, kilenc hónaposan

kollzs9.jpg

2012.12.05. 11:19

Négyből három

Megvettük Ádám első bilijét. És bár a szakirodalom szerint egy-két éves kora előtt nem várhatjuk el gyerekünktől, hogy rendeltetésszerűen használja is, a fiunk egész jól elül rajta. Sőt.

A lovat elvezetheted a vízhez, de csak akkor értél el valamit, ha arra is rá tudod venni, hogy igyon belőle. Ez a nagy igazság jutott eszembe, amikor jött a családi ötlet, hogy szoktassuk bilire Ádámot. Jó, sóhajtok, nem ez lesz az első dolog, amiben különvéleményen vagyok, vegyük csak meg a bilit, nagy a ház, elfér majd valahol. bilin.jpgApuka tehát szalad a teszkóba, megveszi a dizájnos-átlátszós céltárgyat – tessék!, anyuka ráilleszti a gyerek fenekét, nagyszülők lélegzet-visszafojtva figyelik, hogy unokájuk tudja-e, mire való a bili. Ádám ül és csodálkozik és…

És ekkor fagyott rá a gúnyos mosoly az arcomra. Gondolom, a megfelelő időzítés miatt (pár perccel azelőtt ébredt fel Ádám), de a bili nem maradt üres. Kitörő öröm, lelkesedés, taps. Köszönjük, Ádám!

Azóta még háromszor próbálkoztunk a biliztetéssel, ebből kétszer nem is eredménytelenül. Nóri két legyet akar ütni egy csapásra: most éppen azt tanítja Ádámnak, hogy trónolás közben olvasni kell.

2012.12.02. 17:15

Ádám, nem!

Mostanában ez a leggyakrabban elhangzó mondat a házban.

all.jpgÁdám fiunk pár nappal azután, hogy mászni kezdett, megtanult lábra állni. Persze még csak egy elég bizonytalan technikával, valamibe két kézzel belekapaszkodva, de határozottan megy neki a dolog. Az óvó apai-anyai kezek ilyenkor azért vigyáznak rá, de erre egyre kevesebb szükség van.  Ja, és rettenetesen élvezi, amikor csak teheti, felnyújtja a kezét a székre vagy a kanapéra, fogást keres az ágytámlán, és egy-kettő: felhúzza magát.

Mi meg csak csóváljuk a fejünket Nórival, hogy hát hihetetlen, milyen ügyes ez a gyerek.  

A nagy ügyességnek persze megvan a böjtje is – mióta megindult, Ádámot egy percre sem hagyhatjuk magára. A kisebb balesetek természetesen elkerülhetetlenek: van, hogy a parkettán koppan a kobak, amitől persze mi jobban megijedünk, mint ő. (Most, ahogy ezt írom, Ádám éppen megpróbál felkapaszkodni hozzám a heverőre, hogy elérje a laptopot – szerencsére ezúttal csak a szőnyegre esett hátra.) Egyszer-kétszer már mászás közben is elterült, hiába, no: gyakorlat teszi a mestert.

Mi pedig Nórival gyakoroljuk a rendrakást, Ádám ugyanis nálunk mindig gyorsabban találja meg a konyha padlóján a hagymahéjat, a leesett csavart, tollat, számlát, akármit. Az anyja ma délelőtt egy függönycsipeszt piszkált ki a szájából, amit elővigyázatlanul a második konyhapolcon hagytunk a harmadik helyett. Az elsőt már direkte neki rendeztük be olyan tárgyakkal, amelyekkel nem tehet kárt magában, de arra nem számítottunk, hogy felkapaszkodik a másodikig.

Nem tudom, érdemes-e egyáltalán tiltani, hogy rágja a papucsomat. Szerintem nem. Majd csak rájön, hogy vannak annál finomabb falatok is. Például mindenféle papírdarab, amit csak elér. Gondolom, csak napok kérdése, és az alsó könyvespolcokról is följebb kell költöztetnünk a nem rágásra szánt irodalmat. A szobanövények is haladékot kaptak egyelőre, ki tudja, meddig. A tálaló ajtajáról viszont már tudja, mire való...

szekrenye.jpgÁdámnak még csak két foga van, de annál lelkesebben rágcsálná a porszívó vezetékét vagy az antennakábelt. Ez utóbbit egyelőre meg is kellett szüntetni, mondjuk, tévénézésre úgysem jut idő mellette. Ilyenkor persze erélyesen rászólunk, hogy Ádám, nem!, de úgy tűnik, ez nemigen szegi kedvét a további felfedezésektől.

2012.11.26. 19:11

Kollázs, nyolc hónaposan

kollazs8.jpg

2012.11.22. 20:25

Nekiindultunk

Nem gondoltam, hogy ma lesz még egy bejegyzés, de Ádám este igyekezett kárpótolni minket a fűtésgondokért. Sikerült neki. Pár nappal nyolchónapos születésnapja előtt a fiunk elkezdett mászni.

Gondolkodom, mivel is kezdjem. Mert egyaránt van jó és rossz hír.

ajtok.jpgRendben, kezdem pozitívan. Ma megérkeztek a belső ajtók. Szépek, lengyelek, fából vannak – mit akarhatnánk még? Ráadásul a késlekedés miatt megkaptuk a tizenöt százalékos kedvezményt is, úgyhogy a maradékból talán még kilincsekre is futja majd.

Egyelőre a gyerekszobában kaptak helyet, a következő napok projektje lesz szépen bepácolni és lelakkozni őket. Az összerakható ajtófélfákat ugyanaz a cég fogja összeszerelni, amelyik a parkettázást is csinálta, és akkor kerülnek majd a helyükre a szegélylécek is. Szerintem – és ez most optimista jóslat – leghamarabb két hét múlva. Majd meglátjuk, milyen gyorsan haladunk a pácolással, és milyen sebesen szárad a lakk.

Tegnaptól kerítésünk is van. Még nem a bejáratnál, csak a kert végében, de már ott is nagyon hiányzott – konkrétan: eddig csak az nem jött be hozzánk, aki nagyon nem akart.  Németh úr, a nádszegi vállalkozó hétfős csapattal érkezett, a fiúk ástak, vágtak, betonoztak és ragasztottak, délre már készen is volt a cucc. A kapunak is kihagyták a helyet, sőt, még a kertkaput tartani hivatott két vasoszlopot is segítettek megvenni és bebetonozni. Tényleg, azt még nem is írtam, hogy kaput Nyitráról szereztünk, egy internetes hirdetésre csaptunk le. Használt, de szép. Remélhetőleg be is fér majd a kihagyott helyre.

kerites.jpgAzt azért hozzá kell tennem, hogy nem minden vágyunk volt egy betonkerítés, de ez bizonyult a legolcsóbb megoldásnak. És a nádszegiekhez sem azért ragaszkodtunk, mert mindenáron magyarokkal akartunk dolgoztatni, egyszerűen ők voltak a legolcsóbbak. Nóri ugyan elégedetlen, mert a szomszéd kerítéséhez nem pontosan illeszkedik a miénk (ez azért van, mivel a mellettünk lakó kerítésoszlopa akkora betonbálványban áll, hogy csak negyven centivel mellé tudták berakni a mi oszlopunkat), de majd csinálunk valamit azzal a nyílással.

Az is jó hír, hogy a házunk előtt megcsinálják a járdát, felszedik a harmincéves aszfaltot és térkövekkel rakják ki a helyét. Ennek apropóján a ház előtt serénykedő céggel meg akarjuk csináltatni a kocsibehajtót is, hogy télen ne kelljen hóban-sárban a kertben parkolnunk. Egyelőre egyezkedünk az anyagiak miatt, kolduljuk össze a pénzt a burkolatra, de ennél csak drágábban tudnánk megcsináltatni a ház előtti placcot, úgyhogy bele fogunk menni.

Na, akkor essünk túl a rossz híren is, úgyis ki kell írnom magamból, annyira idegesít.

fal_1.jpgAzzal kezdődött, hogy beszerelés után képtelen volt beállni a kazánban a nyomás, egy-két nap alatt mindig lement nullára. Ez annyira nem is zavart volna, mert a fűtés működött. De amikor az előszobában elkezdett alulról vizesedni az egyik fal, na akkor nagyon bepánikoltunk. A fűtés és a vízvezeték csövei az aljzatbetonban futnak, és a legnagyobb valószínűséggel van valahol egy hajszálrepedés, ahol szivárog a víz. A házunk alá. Ez megmagyarázná a fal nedvesedését és a nyomáscsökkenést a kazánban.

csovek.jpg

Péntek úr, a fűtésszerelő holnap reggel megint megpróbál csinálni valamit. Ha nem sikerül megtalálni a baj okát, akkor bizony… Nos, akkor fel kell szedni a padlócsempét, ki kell vésni a beton alól a csöveket, és – remélhetőleg az egyik összetételnél – megtalálni a hibát.

Egyelőre bele sem merek gondolni, mi lesz, ha elkezdik szétverni a háztartási helyiség (és esetleg az előszoba) talaját. Pontosabban Nóri nem akar belegondolni, én éjjel-nappal látom magam előtt a rombolás rémképeit. De persze attól, hogy aggódunk és rettegünk a javítás katasztrófa-forgatókönyve miatt, még nem változik semmi, úgyhogy meg kell próbálnunk lakonikusan beletörődni a megváltoztathatatlanba. Szóval, igen, optimistának kell lennünk, úgyis meg fogják találni a hibát a csőrengetegben, ki fogják tudni javítani, és helyrehoznak maguk után minden rombolást.

Szorítsatok, hogy gyorsan túl legyünk rajta.