2012.11.16. 17:45

Ül!

Újdonságok nagyon nincsenek. Az ajtókat egyre nagyobb izgalommal várjuk (most vajon betartják a szavukat?), felkerült a konyhacsempe a falra, meg ilyenek. Szép lassan alakulnak a dolgok. Főleg lassan.

ul.jpgÁdám viszont őrült tempóban halad előre. A tolatás már megy neki, mint a karikacsapás, előre egyelőre csak elvágódni tud, amikor túl nagy vehemenciával hintázik négykézlábon. A legnagyobb újdonság pedig az, hogy pár napja felül a malac. Nikiéknek valószínűleg csodaszőnyegük van, mert a hempergést is ott kezdte, most pedig a felülést is ott mutatta be nekünk. Egyre édesebb amúgy, meg kell zabálni, ahogy lefekvés előtt produkálja magát az ágyon.

Amennyire jó evő a malac, annyira rosszul alszik viszont. Van, hogy másfél óránként ébredek sírásra éjjel, és nem segít semmi, csak a mell. Még jó, hogy mindent meg lehet szokni, és viszonylag hamar ráálltam a „mell a szájba és alvás” üzemmódra (ja, már az első hetekben – lehet, hogy itt szúrtam el a dolgot?), mert különben Lacinak egy zombival kellene együtt élnie. A legrosszabb pedig, hogy nem tudom, miért ébred. Rosszat álmodik, fáj valamije? Passz… Amúgy az anyaság egyik legkétségbeejtőbb velejárója, hogy a miértekre nincs válasz. Én, aki mindenkit az őrületbe kergetve mindennek tudni akartam az okát, most egyszeriben egyedül maradtam a sok kérdőjellel.

A másik nagy tanulság pedig: igen, a szülők az első gyereknél minden parájukat kiélik a gyerekben. Ha belegondolok, soha nem paráztam annyit, mint az utóbbi fél évben. A szoptatáson, az ültetésen, az etetésen, a cumisüvegen. Mind-mind felelősségteljes döntés volt számomra anno, most visszatekintve meg csak röhögök rajta, hogy mit képes voltam leszenvedni a cumiztatást illetően. Szörnyű... Kíváncsi vagyok, mennyivel lesz szabadabb a majdani kistesó gondozása.

2012.11.02. 21:22

Ajtó, fél

Nemrég még úgy tűnt, az ajtó-szága rövid és pozitív kicsengésű lesz. Nem így lett.

falfa.jpgA vendégek nálunk egyelőre maximum a bejárati ajtó kilincsét adhatják egymás kezébe, hiszen máig nincsenek belső ajtóink. Felkerültek ugyan a falra az első családi fotók és az eddig dobozban pihenő képek is, az ajtófélfák azonban hiányoznak. Kérdezitek, mikor lesz nálunk házavató. Hát azután, hogy lesznek ajtóink. Ádám ugyanis jobb esetben este nyolckor elalszik, aztán például most is itt csendeskedünk a nappaliban, buli tehát egyelőre kizárva. Ilyenkor még egy jól sikerült tüsszentés is felzavarhatja a Gyereket – aki amúgy mostanában elég rosszul alszik –, nemhogy holmi léha fiatalok fékevesztett tivornyája. Szóval kellenek azok az ajtók, de nagyon.

Amikor a generálkivitelező cég bejelentette, hogy nem tíz, hanem (a vakolattal együtt) tizenkét centiméter vastagok lesznek a belső falak, kicsit összerezzentem. Addigra ugyanis már tudtam, hogy a standard ajtótokok max tizenegy centis falvastagságra valók. Az ajtókészítő cégek persze örömmel – és némi felárral – legyártják a számunkra megfelelő ajtófélfákat is. Néhány hét alatt. Mit tesz ilyenkor a szegény (ezt leszámítva azonban boldog) háztulajdonos? Miután az elmúlt hónapokban vagy tíz üzletben járt felmérni az ajtoo.jpgajtóárakat, végül feleségével megegyezett, hogy a legszebb és legolcsóbb nyers fa belső ajtókat fogják megvenni, amelyek pácolás és lakkozás után aannnnyira gyönyörűek lesznek, nos, ezek után bemegy a legolcsóbb barkácsáruházba, kiválasztani és megrendelni a nevezett nyílászárókat.

Történik mindez szeptember 24-én. Kaptam is egy időpontot, hogy kábé egy hónap alatt, de legkésőbb október 29-ig leszállítják. Tegnap telefonon érdeklődöm, hogy halló!, letelt az idő, hol az ajtók? Hogy nem jött még meg az áru lengyelből. És mégis, mikorra várható? Ó, hát hogy ezekkel az ajtótokokkal mindig sok a probléma, van, hogy három hónapot is kell várni rájuk. Micsodaaa? Ja, ez van: ezeknél a lengyeleknél sohase tudhassa az ember. Küldik, amikor úgy gondolják. Nem, nem tudja őket most azonnal felhívni és megkérdezni. Hát mert ő nem tud lengyelül, én is jókat kérdezek, na! Hívom az üzletvezetőt, ő már pozitívabban áll a problémánkhoz, ne haragudjak már, mindjárt beszél a lengyelekkel, hétfőn már biztosat tud majd mondani, addig is kapásból és kárpótlásul ajánl tizenöt százalékos engedményt, amit csak azért nem vágok a fejéhez, mert most nagyon jól jön minden spórolás. De gondolatban anyjához küldöm, Lengyelországba.

Itt tartunk most. A pác meg a lakk ott pihennek az ecsetek mellett a pincében, az előbb felriadt Ádámot most próbálja visszaaltatni az anyja. Idegességemben csak azért nem kezdem csapkodni az ajtókat, mert… Na, igen…  

2012.10.27. 08:26

Feküdni uncsi

Egyre kevesebb időnk marad a blogunkra. A Gyerek ugye már pár hónapja kész, a ház pedig… Ha nem is kész, de beköltöztünk. Munka pedig van ezerrel. Még mindig van pár doboz szanaszét a szobákban, helye még mindig nincs mindennek, és ezt még fokozzák Ádám szanaszét heverő játékai, amik itt-ott már közveszélyes területté teszik a nappalinkat.

Pedig írni volna miről.

nyelv.jpgPéldául arról, hogy egy hétig pánikoltam, oltassam-e be a Malackánkat vagy azzal teszek jobbat, ha nem hagyom. Laci szerint teljesen elvesztettem az eszemet ezzel kapcsolatban, annyi minden horrorisztikusat összeolvastam az oltásokról. Vagy írhattam volna arról, hogy újra előjött a Malacunk röfögése, és ráadásnak pár napja a nyelvét is elkezdte nyújtogatni. Én már csak MalacGyíknak hívom.

Az is megérne egy posztot, hogy Ádám már nagyon unja a fekvést, állni, de minimum ülni szeretne. Én ugyan egyiket sem engedem neki, de az engedékeny rokonok és barátok nem tudnak ellenállni a kis hisztisnek, és meg-megengedik neki, hogy felhúzza magát, ezért aztán ha velem van, megy az ordítás, hogy „Nem hiszem el, mama, hogy már megint a hátamon kell feküdnöm, leszarom a plafont, és azonnal emeljél fel, mert onnan föntről még a játékaim is sokkal érdekesebbek, á, nem érted, nem azt akarom, hogy a hasamra fektess, mintha nem tudnád, hogy túl nagy a hasam, és nem esik jól rajta feküdnöm, és különben is, nem érem el azt a jó kis narancssárga halat, két centi hiányzik, és a lábaim nem bírják eltolni a fenekemet, úgyhogy ha most azonnal nem emelsz fel, akkor lyukat ordítok a fejedbeeeee!!!”
maszniprobalok.jpg
Igen, roppant fárasztó lett Ádám. Már igazán megtanulhatna mászni, és akkor végre el tudna jutni oda, ahová szeretne, és nem kellene nekem parancsolgatnia. (persze, tudom, hogy akkor is én szívom majd meg…) Pedig pár hónapja még mennyire érdekelte az a plafon!

A MalacGyík két foga is nődögél rendesen, már nem engedhetem neki, hogy az ujjamat szopogassa, bizony, annyira erősen tud harapni azokkal a kis fűrészfogacskákkal.

Megtanulta a sapkát is leráncigálni a fejéről, és ha épp nem úgy van a kocsiban minden, ahogy az őfelsége kívánja, bizony, nagy csatákat vívunk sapka-ügyben.

kostol.jpgÖsszegezve a dolgokat, mostanra a Gyerek megszűnt édes babuci lenni, akinek csak enni kell adni időben és aludni kell őt letenni, és bárkivel jól megvan. Kinőtt belőle egy akaratos kisfiú, akivel meccseket kell vívni, aki már nagyon is tudja, hogy mivel/kivel mit lehet elérni (főleg milyen hangerővel…), aki szerint a világ csuda izgalmas, és mindent ki kell próbálni, meg kell kóstolni, de minimum mindent a kezeivel kell megnézni, és hát mire van az a szemüveges rabszolga, aki mindig fölém hajol a kiságyamban, ha nem arra, hogy azt csinálja, amihez épp kedvem van, és oda vigyen, ahová én akarom. (hmm, lehet, hogy a Gyerek tévesen azt hiszi, hogy én vagyok a lába?)

Ha elviszik őt sétálni, fél óra után már az jár a fejemben, hogy vajon mit csinál Ádám, ha pedig két órát csak velem van, akkor meg csak arra tudok gondolni, hogy mikor jön már valaki, és ment meg ettől a kissárkánytól…

És bármennyire is hisztis sárkány volt napközben, amikor esténként fürdés előtt az ágyon hempereg, kacag, és a nyelvét nyújtogatja, vagy amikor a nyakamba fúrja a fejét és rám mosolyog, akkor ő a legaranyosabb kisfiú, akit valaha láttam…

2012.10.26. 20:26

Kollázs, hét hónaposan

kollazs7.jpg

2012.10.15. 21:25

Egy hete lakunk

Ó jaj, nagyon elmaradtunk, igen. Volt brigád, költözés, fognövesztés, hatodik betegség, dobozolás, sarkak számlálása, meg ilyenek. És mindennek közepette a blogra természetesen már nem maradt energia. A sok-sok (na jó, néhány) sürgető és számonkérő megjegyzés után most megpróbálom kicsit rendhagyó módon pótolni az elmulasztottakat.

brigadkollazs_1.jpgKicsivel több mint egy év után újra brigádoztunk. Most nem dzsungelt takarítottunk vagy szőlőt szüreteltünk, hanem a kertet (szemet lehunyva lehet csak annak nevezni) próbáltuk szemétdombtalanítani. Volt, aki serényen rakta a kerítés falát és volt, aki egy talicskában henyélt. Gergely pedig bele is betegedett a nagy lapátolásba. Pedig azért pihenést is be-beiktatott a társaság. Némi bodza- és körtepálinkával öblögetve.

lifzt.jpgMásnap aztán a banda redukálódott, illetve új tag is érkezett, így Laci, Viktor és Csabi nekiálltak a költözés-projektnek. A cuccaink felét bepakoltuk egy nagyobb kocsiba (nem, nem babakocsiba) és hajde. Aznap este indult el a házunk otthonossá alakulás rögös útján.Délután pedig megint munkába álltak a fijjug. Fal, árok, lejtő, ez volt a napi adag.

orvosnal_1.jpgA következő héten minden szabad percemet dobozolással töltöttem. Nem volt sok, mert Ádám megint megbetegedett, a már ismert köhögés-takony kombót fogtuk ki újra. Ezúttal tetézve egy kis hatodik betegséggel, mint később kiderült. Előbb bejártuk a a kramáre-i kórház zegét-zugát, már ami a gyerekosztályokat illeti. Tüdőröntgen, fül-orr-gégészet, vérvétel. Minden negatív. De akkor miért lázas már harmadik napja a gyerek? Amint ezt a kérdést feltettem magamnak, láz elillant, helyette jöttek a vörös foltok. Először csak a gyerek fején – ekkor hívtam az orvost, hogy mégis akkor mi ez már, rohanjunk-e az ügyeletre, vagy? Ő pedig amint meghallotta a három nap láz majd kiütés mondattöredéket, rögtön diagnosztizálta a hatodik betegséget. Úgyhogy a kramárei gyerekorvoshoz már azzal mentem kontrollra, hogy tudom, mi a Gyerek baja. Akkorra már éppen mononukleózis-gyanúval májteszteket csináltak az óriásbébinek, úgyhogy nagyon megörültek a pontos diagnózisnak. A hatodik betegség pedig hat nap után úgy elillant, mintha sosem lett volna.

adamkonyhaja.jpgMíg mi a kórházakban hajkurásztuk az orvosokat, jöttek, láttak és beszerelték a konyhánkat. Miután Péntek úr utolsó (ezidáig) látogatásán beszerelte a fogyasztókat (gy.k. szpotrebicseket), majdnem megfőztük a Gyereket. De túl hájasnak bizonyult.

dobozz.jpgMondom, közben pedig dobozolás ezerrel. Dobozok mindenhonnan. Szomszéd néni munkahelyéről, Kati munkahelyéről, Vili munkahelyéről. Az első autós szállításhoz egy hétre, Niki és Gergely segítségével, a legnagyobb esőben végül is sikerült átszállítani a hat év alatt felgyülemlett „mindenünket“, és íme, a dobozok már nem a – most már – régi lakás kék szobáját, hanem a HÁZ nappaliját ömlesztették el. Közben egy szép szombati éjjelen abszolváltuk az első éjszakát is a házban, s míg mi felnőttek sarkakat számoltunk meg beléjük köpdöstünk, Ádám kinövesztette az első fogát (azóta már kettőnél tartunk)! Tudtam, hogy titkos kötelék fűzi össze a Gyereket a házzal, de azért kicsit én is meglepődtem, na.

rebcso.jpgNos, és azóta pedig pakolunk. A dobozokba befelé persze könnyebben ment, kifelé viszont jobb érzés. Persze helye egyelőre még nincs nincs mindennek, mert szekrényeknek eléggé híján vagyunk, de azért Rebi összeszerelt nekünk egyet, úgyhogy legalább a ruháinkat van hol tartanunk.

Mostanában, bárki jön hozzánk, be van fogva. A szerencsésebbje Ádámra vigyáz, hogy én pakolhassak, de vannak pechesek, aki bizony földtalicskázásra vannak ítélve. Laci is szívesen veszi, ha segítenek neki a fúrásnál. Ma még Zsuzsi férjét, Ľudot is majdnem befogtam egy kis karnis-felfúrásra, de aztán arra való tekintettel, hogy a ház első cserepes virágát tőlük kaptam, hagytam magam lebeszélni erről a megtiszteltetésről.

2012.09.27. 15:38

A padlón vagyunk

De szerencsére csak anyagilag, a jókedvünk az egekben. Elkészült a parkettánk!

parkett.jpgAz előzményekről csak annyit, hogy kölcsönöztem egy ipari porszívót, amivel villámgyorsan, röpke 4-5 óra alatt pormentessé tisztábbá varázsoltam az aljzatbetont. Aztán már csak egy kis mélyalapozást kellett végeznem a betonon, és jöhettek is a parkettázók. Kettőjüknek körülbelül annyi ideig tartott lerakni a laminált parkettát, mint előzőleg nekem kitakarítani a házat. Hogy milyen lett? Szerintem nagyon szép, Nóri is elégedett.Hiányzik ugyan még néhány szegélyléc, küszöb meg ilyesmi, de kit érdekel?!

takari.jpgA lányok (Niki, Kati és Bius) eljöttek segíteni kikaparni minket a koszból. Volt egy kis intermezzó, Nóri ugyanis úgy gondolta, amíg egyikőjük ablakot mos, valaki más majd porszívózik (a parkettázás után is volt mit...), megint más valaki szemetet szed, csempét tisztít stb.. Persze mindenki ablakot akart mosni, úgyhogy újabb tisztítószereket és célszerszámokat kellet beszerezni. Az eredmény azonban megérte a fáradozást, jelenleg csillog-villog minden, úgyhogy holnap jöhetnek ismét (és utoljára) a fűtésszerelők, hogy összejárkálják nekünk a tiszta parkettát.

doboz.jpgApropó, fűtés: a hétvégén eljön Tóth mester, hogy beizzítsa a kazánt, így ha minden igaz és nem jön közbe semmi, szombat-vasárnap már fűtött ház és meleg víz várja a barátaimat. Szerveztem ugyanis egy kis brigádot, annyi a tennivaló az udvaron és a kertben, hogy a költözködésra alig marad majd időnk. Igen, költözünk! Nóri ezekben a percekben már csomagol, dobozolja azt a néhány mázsányi ingóságot, amit magunkkal akarunk vinni a fehér falak közé. Vasárnapra rossz időt mondanak, úgyhogy rendeltem egy furgont, amibe számításaink szerint befér majd egy csomó szekrény, szék, asztal, ágy, miegymás. Hihetetlenül jó érzés, hogy fél évvel az első kapavágás után már csomagolunk, mert elkészült majdnem kész a házunk.

kapcs.jpgA konyhabútorra még várni kell két-három hetet, a belső ajtók is csak egy hónap múlva érkeznek, de ki van festve, folyik a víz, le lehet húzni a vécét, és Gyula is elvégezte a villanyszerelés utolsó munkálatait, felkerültek a falra a konnektorok és villanykapcsolók, már csak a lámpák és csillárok bekötése maradt hátra. A vakolók is az utolsókat simítják a homlokzaton és a lábazaton, vasárnap érkezik az ács, hogy befejezze a koszorú szigetelését. Úgyhogy szerencsére lesz miről írnunk a jövő héten is...

2012.09.26. 23:46

Kollázs, félévesen

kollazs-6honap.jpg

2012.09.23. 21:41

Gyerek a vízben

Juj, el vagyunk maradva. Nem győzzük írni a bejegyzéseket, annyira előrehaladtak a ház körüli dolgok. Ma már az első takarításon is túl vagyunk, de erről majd később, most Ádám úszása a téma.

Még a terhesség előtt eldöntöttem, hogy fogok járni a Gyerekkel úszni. Annyira jó dolognak tartottam: körülveszi őt a langyos víz, ami még talán eszébe juttathatja azt az időt, amit a hasamban töltött, jót tesz a mozgás-fejlődésének is meg ilyenek. Anno hasonló megfontolásokból választottam a vödörben fürdetést is, miután pedig Ádám elmúlt négy hónapos, az úszás előtt sem volt akadály. Illetve. Álmomban nem fordult volna meg a fejemben, hogy egy 45 perces „óra” majdnem húsz eurójába kerül az embernek. Ez majdnem eltántorított Ádám békává változatásától, elvégre ennyiért már egy ajtót is veszek, de végülis az egyik kuponos portálon féláron hirdették meg azt a kurzust, amit Juli már Rebivel letesztelt, úgyhogy beleinvesztáltunk. Bár Laci bepróbálkozott a megingatásommal, hiszen szerinte felesleges cécó (bár abban, hogy így vélekedett, Pistának nagy szerepe volt…). Azóta már mindketten abszolváltunk egy-egy órát a vízben a Fiúval, és hát úgy néz ki, azóta véleményt változtatott.

Maga a hely nem túl gyerekbarát megközelítésű, de hát ez van. Biztos nem olcsó mulaccság medencét kialakítani. A foglalkozás-vezető csaj sem egy csupa mosoly leányzó, de ez engem nem szomorít túlságosan, én sem vigyorgok állandóan, mégis emberszerető vagyok :)

Na, de térjünk a lényegre. Négy alig hathónapos bébi találkozott a vízben. Ádám pedig tényleg pályázhat a legbarátságosabb csecsemő címre, mert itt is ő volt az, aki mindenkire vigyorgott, nyúlkált feléjük, hogy még az oktató csaj is őt szemelte ki a „mutatványok” demonstrálására. (Arról, hogy a Gyerekem mindezt a barátságosságot csak akkor hajlandó produkálni, ha az anyja karnyújtásnyira van, szintén később.). Szóval bele a vízbe és hajrá. Énekelgettünk, lubickoltunk, ugrándoztunk, spriccelődtünk meg ilyenek. vizben1.jpg

Ádám roppantul élvezte, megkóstolta, hogy megfelel-e az előírásoknak a medencevíz, megpróbálta megenni az összes segédeszközt (arról, hogy bélpoklos a Gyerekem, szintén később). A vízben levés bejött.Amikor viszont kimásztunk, eszébe jutott, hogy ő azért már borzasztóan fáradt, és amúgy is utál öltözködni, és éhes is lett, úgyhogy a szárítkozást és a ruhába bújást végigordította. Abban a pillanatban viszont, hogy, enni adtam neki, olyan mély álomba zuhant, hogy még az autóba rakást, lakásba vivést, kiságyba tevést is átaludta. Rekordidőt, másfél órát aludt, úgyhogy boldogan néztem a következő „óra” elébe.

Amire viszont én megbetegedtem (megint, igen, megfáztam a hirtelen húsz fokkal kevesebben), hálistennek most csak torokkaparászásnál és náthánál maradtunk, de nem akartam kockáztani a vizeskedést, úgyhogy csak kísérőként voltam jelen a második leckénél. Lackó bevállalta az apás úsztatást, nézzük, hogy vélekedik erről ő:

vizben2.jpgHát, nekem – legnagyobb csodálkozásomra – eléggé bejött a dolog. Kicsit feszengtem, amikor négy fiatal anyukával és egy vízről pattant úszásoktató menyecskével együtt bemásztam a meleg vízbe, de aztán túltettem magam a kezdeti bizonytalanságon. Főként, amikor láttam, Ádám mennyire élvezi a dolgot. Zavarba csak akkor jöttem, amikor szlovák mondókákat és dalocskákat kellett (volna) énekelgetnem a fiamnak. Ádámmal nagyon jó volt együtt fürödni, bár ő valószínűleg észre sem vett engem, a többi gyerkőc meg a vízbe való játékok sokkal jobban lekötötték. Nóri biztatott bennünket a medence széléről, én meg jártam Ádámmal a bujj, bujj, zöldág szlovák és vízi változatát. Az tetszett a legjobban, amikor a gyereket csak a tarkójánál fogva kellett háton úsztatni – vagány volt a kissrác, egyáltalán nem félt attól, hogy eleresztem.

Szóval így jártunk az úszással. Még három hétig fogjuk hetente kétszer vízben áztatni a bébit, a végén pedig elméletileg meg kellene tanulnia merülni. Aztán pedig jöhet(ne) a kurzus kettő. Meglátjuk, megérdemli-e, hogy befektessünk a folytatásba :)

2012.09.20. 14:39

Folyik a víz, de...

Keserédes naplóbejegyzés arról, hogy nem is olyan könnyű ügyelni a részletekre.

Öcsi, a festő elvégezte az utolsó simításokat a házban, mi pedig felváltva örülünk és szomorkodunk. Sok a jó hír:  mindenütt fehéren ragyognak  a falak, folyik a víz a csapokból, nem ázik be a pince, a héten pedig le lesz rakva a parketta. 

Ellenben viszont.

mos.jpgA fürdőszobába hónapokkal ezelőtt akciósan megvásárolt duplamosdó fiókos szekrénye csak részben fogja tudni betölteni funkcióját. Az történt ugyanis, hogy felkerült a falra a törölközőszárító bordás radiátor, ami remélhetőleg remekül működik majd, praktikus egy darab, csakhogy senki sem gondolt arra, hogy a fiókos szekrényünk két fiókját nem tudjuk majd miatta kihúzni. Útban van. Ez persze csak akkor derült ki, amikor a duplamosdó már fel volt szilikonragasztva a falra, a radiátor pedig belefúrva a csempébe. Ha ezt tudjuk, önként és dalolva lemondunk a törölközőszárítóról, de most már késő. Egyelőre annyit tudtam csinálni, hogy derék svéd lakberendező barátainktól vásároltam egy polcot, amit a fiókok helyére be tudtam építeni. A csőszerelők ígérték, hogy kitalálnak valamit, lekapják a radiátort, amíg a helyére tesszük a hiányzó fiókokat, ilyesmi. Meglátjuk.

parketta.jpgNóri majdnem sírva fakadt, amikor meglátta a parkettát. Hogy itt valami szörnyű félreértés történt, ezt biztosan nem mi választottuk ki. De, nyugtatgattam, ezt konkrétan mi választottuk, csak az üzletben mások voltak a fényviszonyok. Jó, hogy egy kicsit mintha más lenne a színe meg a mintája, de... Meg hogy ha majd le lesz rakva, teljesen mást mutat, meg hogy meg fogjuk szokni. Szóval én így nyugtatgatom, de erre már Nóri hogy én biztosan másik laminált padlót rendeltem meg az üzletben. mint amit együtt kiválasztottunk. Biztos vagyok benne, hogy még ha így egymásra rakva nem is mutat valami jól, a helyére kerülve nagyon szép lesz.

A héten visszatért a tett színhelyére a Szimetrik, folytatni, pontosabban befejezni a külső munkálatokat. Most éppen a külső vakoláson dolgoznak, a jövő héten meg az ácsoknak kellene befejezniük a tetőtéri lépcső berakását, a koszorú szigetelését meg a dobozolt párkányzat kialakítását lambériából - bármit jelentsen is ez. Egyelőre tehát készül a vakolat, a házunk pedig egyre inkább kezd házra hasonlítani. vakolas.jpg

2012.09.10. 22:14

A 100. blogbejegyzés...

...arról, hogy ma este eljött a várva várt pillanat: Ádám először dugta a szájába a lábujjait.

kislabb.jpg

süti beállítások módosítása