Jó, belátom: nem volt túl jó ötlet, hogy krumplinyomóval préseljük ki a telken termett kékszőlő levét.

Pedig teljesen reálisnak tűnt a dolog: kell egy eszköz, amelyiknek a segítségével finom ivólét sajtolunk ki abból a pár kiló otellóból, ami a lebontandó ház udvarán és kertjében éppen elérte az ideális érettséget. Murcinak, bornak kevés az alapanyag, Nóriék szőlőprését ezért aztán fölösleges volna Komáromból ideszállítani, megteszi az az ügyes alkalmatosság is, amelyikkel jobb helyeken krumplistésztába való burgonyát pépesítenek. Kicsi, ügyesen kézre áll, tele van pici lyukakkal – pillanatok alatt kész lesz a grapejuice.

Mondom, belátom: tévedtem.

Szombat délutáni, kellemes őszi napsütésre számítottunk, aztán a helyszínen kiderült, hogy október végén már olyan alacsonan áll a Nap, hogy a szomszéd háztól nem süt oda, ahova kellene. Szóval, hideg volt. Vittünk bort, iszogattunk is, mégsem lett melegebb. Hívtuk is Mártikát, hogy az otthon felejtett szűrővel együtt hozzon egy kis házipáleszt is. Az sem segített. Tény, hogy jobb hangulatba kerültünk tőle, de melegünk nem lett.

Kati azonnal magához ragadta a kezdeményezést és a metszőollót – tőről metszett szüretelőnek bizonyult: röpke egy óra alatt vagy tíz kiló szőlőt takarított be, Greg barátunk hathatós támogatásával. Ő azon kívül, hogy edényt tartott Katinak, szabad perceiben bemutatta paintballtudását is: fegyverbe! kiáltással előkapta gázüzemű puskáját és apró sárga pöttyökkel lövödözte tele az omladozó ház falát és a kerítést. Ezt mindenkinek ki kell próbálnia. Jómagam a budit vettem célba, jó messzire visz az a paintball-puska, harmadszorra még el is találtam.

Robcsonak juttott a leginkább bizalmi munkafolyamat: a Nóri által leszemezett szőlőgolyókat ő volt hivatott szőlőlévé préselni, a korábban említett készség segítségével. Kicsit fölényes is volt a mosolyom, amikor láttam, mennyire nem megy neki, pedig még akkor is azt hittem, a krumplinyomó pont erre a műveletre a legalkalmasabb. Aztán kipróbáltam én is, és rájöttem, hogy nem.

Nem kicsit, nagyon nem.

A szőlő héja egyrészt azonnal eltömítette a kis lyukakat, másrészt a félig kinyomott szőlőszemek ügyesen kibújtak a nyomóelemek illesztésénél, fröcskölt szanaszét, az egész cuccba különben is egyszerre csak egy maroknyi szőlő fért bele, Kati pedig addigra már az ikszedik vajlingot szedte tele. Egyszóval: katasztrófa. A két vacogás között kattogtató Niki alig győzte fényképezni a fancsali arcunkat.

Pedig én igazán majdnem mindenre gondoltam, még tölcsért is vittem magammal, hogy könnyebb dolgunk legyen. Nem lett. Amikor az első szőlőszem eltömítette a tölcsért, no akkor ment a telefon Mártinak, hogy kellene egy szűrő. Műanyag palack, benne a tölcsér, rajta a szűrő, belecsurg a szőlőlé - eléggé komikus látványt nyújthattunk.

Egy óra alatt végül sikerült másfél liternyi szőlőlét kinyernünk, aztán összekaptuk az egész hóbelevancot, a magunkkal vitt vízben koszosra mostuk a szüretet szabotáló eszközöket, és hazamentünk melegedni. A balul elsült délután emlékét aztán egy kiadós kacsavacsorával igyekeztünk halványítani.

A második brigád tehát nem tartozott a leghatékonyabb kerti akciók közé, arról nem is beszélve, hogy vagy hat-nyolc kiló szőlő most itt töpped a balkonon. Mindenesetre életre szóló tanulság, hogy krumplinyomóval senki se kezdjen szüretelni, mert savanyú lesz a szőlő.

Bár ez rajtam kívül amúgy sem jutna senkinek se az eszébe.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.