Helyzetjelentés a Juhász-Czuczor-Juhász háztartás mindennapjaiból.

Még a múlt héten megejtettük Ádám első horvátjarfalui látogatását. Miután a ligetfalusi sétából hazatérve továbbra is mélyen aludt, gondoltuk, kicsempésszük a telekre, Lacinak úgyis lapátolnia kell, hát hadd legyen társasága. Minden a tervek szerint alakult, bár a bébi az autóban töltötte a kiruccanás idejét, ám kicsit elhúztuk az időt, így a visszafelé utat bömböléssel töltötte a gyerek. De legalább megnyugodtunk, hogy az otthoni nyafogások ezek szerint nem is nevezhetők sírásnak. Ez a hangerő volt az igazi sírás…

Az első orvosi viziten is túl vagyunk, nagyon ügyesen kaptuk el a gyerek ritmusát, ugyanis példásan és főleg csöndben kíváncsiskodott az orvosnál, illetve az autóban. Én igazából meg sem lepődtem, mikor kiderült, hogy a kórházból való hazajövetel óta már egy kilót hízott a Malacka.  A orvosunk annál inkább, mert ahogy mondta, ő már annak örül, ha hetente 150-200 grammot híznak a babák. A mienk meg ugye több mint 300-at szedett föl heti lebontásban. Háromhetesen most tart négy és fél kilónál. De hát ő nem ismeri a Malacunk étkezési szokásait, és hát ne csodálkozzunk, hogy mennyit hízunk, ha vannak napok, amiket csakis az anyukánk mellén vagyunk hajlandóak eltölteni. Hízós Malacunk van.

Járunk sétálni, minden második nap jól is esik, eddig kétszer fordult elő, hogy az üvöltő bébi miatt félúton vissza kellett fordulnom. És igazán jól esett, amikor a mellettünk elsétáló néni benézett a kocsiba, majd kioktató hangnemben megjegyezte: „To chce dudel!” (Cumit neki!). Úgyhogy inkább hazajöttem.

Amúgy is néha olyan szar anyának érzem magam, mert szerintem egyáltalán nem tudom megállapítani, mikor miért sír a Malac. Enni mindig hajlandó, és általában nem várom meg, hogy az éhségtől üvöltsön, de ezt kivéve, nem tudom, mit jelent a sírása: fáj-e valamije, nyűgös-e, a pelenkával van-e baja, aludni szeretne inkább, vagy csak arra vágyik, hogy felemeljem. Általában csak tippelek, aztán vagy bejön, vagy nem. Ha meg sem a fenékhordozás, sem a játék, sem a masszázs nem segít, akkor jön a mell. Az mindig beválik, úgyhogy tényleg ne csodálkozzunk, hogy rohamtempóban hízik.

A reggelek a legkellemesebbek a Kisfiúval. Olyankor nyugis, játszani is lehet vele, hasa sem fáj. Ma reggel magunk közé vettük és duetteket nyomtunk neki az apjával, miután az ágyában már nyugtalankodni kezdett. A Malac el is hallgatott, és figyelmesen nézett ki a fejéből, már-már azt hittem, hogy az énekhangunknak ekkora varázsereje van, ám egyszer csak a Malac fogta magát, és két igazán szaftosan tüsszentett (ilyet kb.), tejjel beterítve magát, az anyját meg a paplant. Szóval nem az énekhang volt az érdekes, a tüsszentésre készült lelkileg. Egy:null a javára.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.