Naponta két-három sor tégla. Ha nem esik és van áram, ennyit tudnak teljesíteni a kőműveseink.

Hogy ez sok-e vagy kevés egy négyszobás háznál, azt ki-ki döntse el maga. Két nap alatt felraktak négy sornyi tartófalat, a sarkokon még egy kicsit többet is, körvona-lazódni kezd a leendő nappali és a kijárat a teraszra, látni az ablakok helyét is. Szóval én elégedett vagyok. Főleg akkor, ha minden simán megy és nem kell latba vetnem alig nem létező gyengeáramú elektro-technikai ismereteimet.

Csörög egyik reggel a telefon, az építkezésről hívnak, hogy csináljak valamit, mert a téglavágó körfűrészük valószínűleg kiverte a biztosítékot, mivel nincs áram. Na, ez nálam is kiverte a biztosítékot. Mondom nekik, talán nézzenek bele a villanyszekrénybe. Hogy ők belenéztek, ott minden rendben lévőnek tűnik. Meg hogy szerintük az egész utcában nincs áram. Jó, akkor várjanak, amíg majd lesz, jó munkát.

Délután aztán megint jön a hívás, hogy hát még minding nincs áram, kézi erővel farigcsálják a téglát, mit lehetne itten csinálni. Mondom, például azt, hogy szólok a villanyosoknak, jöjjenek megszerelni az áramot, ha már egyszer az építkezésen dolgozó szakik képtelenek rá. Meg azért kimegyek megnézni én is. Így is lett, kicsavartam az icipici biztosítékot, hazaszóltam Nórinak, hogy nézzen ki egy műszaki boltot a neten, elmentem venni egy másikat, visszaraktam – tadáá! Lett áram.

Persze, az építőmesterek sem érthetnek mindenhez, de azért kicsit mellbevágott, hogy még egy kiégett biztosítékot is nekem kell diagnosztizálnom és kicserélnem, miközben tényleg nem értek hozzá egy fikarcnyit sem. Mindegy, az optimizmusom töretlen, legföljebb az építkezés végére kitanulok ácsnak, burkolónak, vízvezeték-szerelőnek satöbbi.

Vagy két napja aztán családostul is kinéztünk az építkezésre. Iszonyú meleg volt. (Ezt csak azért teszem hozzá, nehogy valaki szörnyülködni kezdjen, miért csak egy kising volt a babán.) Ádámot egyelőre különösebben nem hatotta meg az építkezés irama, minket annál inkább. Nórival végigjártuk a leendő szobákat, kinéztünk a nem létező ablakokon, ismételten konstatáltuk, hogy a szomszéd néni konyhájának szagelszívója pont a leendő bejárati ajtó felé fújja az ebéd előszelét – ezzel is csinálnunk kell még valamit... Az összkép viszont megnyerő volt.

Kíváncsian várom a jövő hét fejleményeit.
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.