A konyhaszekrényről két dolgot tudtunk kezdettől fogva. Az egyik, hogy nem akarunk felső szekrényeket, a másik meg, hogy ne lengyel gyártmányú legyen.

A mostani konyhabútorunk ugyanis a méltán hírhedt Red-Black-White gyár terméke – mindenki jegyezze meg és óvakodjon tőle. (Annak idején eleve összetörve szállították le, egy-két év alatt lejött a műfa borítás a préselt fáról, a szekrényajtók csavarjai önálló életet élnek, szóval egy rémálom).

Mivel – finoman szólva – nem korlátlanok az anyagi lehetőségeink, úgy gondoltuk, első körben derék svéd barátaink lakberendezési áruházában nézünk szét. Előtte persze Ádámmal is átböngésztem az IKEA-katalógust, Nórival perdig meghánytuk-vetettük, milyen stílusú konyhabútor jönne be nekünk. Kiderült, mindkettőnknek tetszettek a fából készült szekrényajtók, de miután a helyszínre érve a kiállított példány fenyőfájában a mi körmünk is mély nyomot hagyott próbaképp, letettünk erről a lehetőségről. Máshol persze árulnak keményfából készült bútort is, na de mennyiért?! (Közbevetett tapasztalat: az egyik márkás bútoráruházban belefutottunk egy hatalmas kiárusításba, a 10 ezer eurós konyhabútort odaadták volna 5-6 ezerért. Nem is tudom, miért hagytuk ott...) A rusztikus konyha tehát kilőve. Lehetne esetleg magas fényű, színes. Mondjuk zöld. Na, ez jó, akkor majd ilyet keresünk.

Közben megtaláltuk álmaink konyhacsempéjét, amely történetesen piros. Szóval zöld konyhánk sem lesz. Na de milyen szín illik a piroshoz? A katalógusképek tanúsága szerint például drapp, faszínű. Meg fekete. Meg fehér. Jó, akkor feketés lesz a konyhapult, drapp-barna meg a szekrények színe, mivel a falak úgyis fehérek. Lesznek. (A szín eldöntése egyébként valójában hónapokig tartott, de ezen a blogon úgyis hajlamosak vagyunk túlírni a dolgokat, ezért zanzásítok ezúttal.)

Időközben Pistáék ajánlottak egy komáromi asztalost, aki az ő konyhájukat is készítette, annó, olcsón, precízen. Felkerestük a Mestert műhelyében, előadtuk óhajunkat. Mondta, minden megoldható, de szeptember előtt szó sem lehet róla. Ez volt valamikor júliusban. Sebaj, őszig úgysem lesz parkettánk, várunk. Megéri, mert nála a méretre csináltatott konyhabútor kábé annyiba kerül, mint az ikeás. Ellenben valamikor eljön Pozsonyba, pontosan beméri a konyhát, méretet vesz, akkor majd kiválasztjuk a színt is.

Kopsa úr a múlt héten meg is jelent, akkurátusan megmérte az egyes szekrények hosszát, meg a falak által bezárt szögeket is (elég sok derékszöget talált). Ha valamit nem értettünk, azt gyorsan felrajzolta a falra.

Úgy tűnt, nagyon érti a dolgát – olyasmikre figyelmeztetett, amire egyáltalán nem is gondoltunk, segített ki- és megtalálni az ideális megoldásokat, lebeszélt a megvalósíthatatlan ötleteinkről, és megoldást talált a megvalósíthatóakra. Amikor minden pultról, szekrényről, deszkáról és fiókról döntés született, egy perc türelmet kért és felskiccelte az általunk megálmodott és leírt konyhát egy darab papírra. Nórival egymásra néztünk, köpni-nyelni nem tudtunk a gyönyörűségtől.

A fentebb vázolt konyhabútor szeptember végére-október elejére készül el, de a lényeg, hogy végre utána vagyunk ennek a fontos döntésnek is. Ugyanis úgy, ahogy a fürdőszobánál, itt is órák, napok, hetek, sőt hónapok beszélgetése, vitája, győzködése előzte meg a kiválasztás folyamatát.