Az elmúlt napokban begyűjtöttünk egy csomó árajánlatot, mindenféle rontó bontócégektől, merthogy nincs mese, a háznak mennie kell. Az árak 2 és 8 ezer euró között mozogtak, úgyhogy végül Biksadsky bácsi családi cége mellett döntöttünk, ők tűnnek a legolcsóbbnak.

Az öreg amúgy nagyon vicces figura, a leginkább talán Funes-re emlékeztetett, ahogy mérőszalaggal felfegyverkezve szaladgált a ház körül, elmélyülten jegyzetelgetett, mormogott az orra alatt, és fontoskodott. Az unokája elnézést kérő mosollyal asszisztált, megszokhatta, hogy pironkodnia kell miatta. De amúgy hozzáértőnek tűnik az öreg, reméljük a legjobbakat.

A legjobbakat reméljük a garzon eladásával kapcsolatban is, ma délután már jön is az első érdeklődő, egy hölgy, aki állítólag mindenképpen a Rovniankova utca környékén akar lakni. Reméljük, megnyeri a tetszését a lakás is, és nem fogja sokallni a vételárat.

A magunk részéről az elmúlt hétvégén tényleg mindent megtettünk, hogy az a 29 négyzetméter ragyogjon a tisztaságtól, az erkélyen is áthelyeztem az öreg szekrényt, hogy eltakarja a galambszaros falat - nna, ennyit tudtunk csinálni.

Készítettem néhány rendkívül idealizált fotót, melyeken hatalmasnak, világosnak és tisztának tűnik a lakás, aztán meghirdettem minden létező ingatlanportálon. Érkeznek is az érdeklődők szépen.

Szépen haladunk - mármint nem mi, hanem Ildi néni - az új ház terveivel is, a legújabb vizualizáció már nagyon kecsegtető, meg is mutatom a két nézetet - hát, nem is tudom, elölről szebb-e avagy hátulról. Leginkább persze belülről gyönyörködnék már benne, de persze erre azért még legalább egy évet (vagy kettőt) várnunk kell.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.