Nos, tehát jöjjön a már beharangozott beszámoló az elmúlt hét eseményeiről. Kevésbé lesz vicces mint a legutóbbi, ám annál több tényt tartalmaz.

Talán a leglényegesebb dolog a szerződés aláírása volt. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a cég két hét múlva elkezdi építeni a házunkat! Meg azt is, hogy egészen megijedtem, hogy ilyen hirtelen fog minden elkezdődni, és hogy még kismillió dolog vár elintézésre addig, míg jönnek kiásni az alapokat. Pl. még folyamatban van az építési engedély. Igaz, hogy a törvény adta harminc nap már letelt, de sajnos ez nálunk nem jelent semmit. Illetve jelent, ha az a harminc nap rám, a magánszemélyre vonatkozik, onnantól kezdve viszont, hogy a hivatalnak van rá harminc napja, az égvilágon semmit sem jelent. Hiába, ilyen országban élünk…

Ha már ügyintézés, akkor meg kell említeni a villanyosok újabb magánakcióját. Be akartuk köttetni a villanyt, ugye. Mondták, hogy öt napon belül küldenek szerződést, aláírjuk, visszaküldjük, ők pedig majd felhívnak, hogy mikor megy oda a bekötő-ember. Ehhez képest egy nappal a telefonálás után hív Funes, aki épp finiselt a bontásban, hogy kint volt a villanyos és bekötötte a villanyt. Ezután jött Lacinak egy email a villanyosoktól, még a garzonnal kapcsolatban (ami ugye már lassan fél éve nem a miénk, és ezt vagy kétszer be is jelentettük nekik). Laci felhívta őket, hogy neki ugyan már ne küldözgessenek emaileket, mert ez már rég nem az ő lakása, stb. Erre jött a hidegzuhany: az ügyfélszolgálatos néni vagy 10 percen keresztül győzögette Lacit, hogy ők nem küldtek emailt, mert nekik nincs is meg a mi emailcímünk… Vajon miféle összeesküvés állhat a háttérben, ki küldözget emaileket a villanyosok nevében? Valószínűleg az egész New York-i CSI csoport kellene a rejtély megoldásához…

Apropó Funes. Végre, végre, végre, befejeztük vele az együttműködést, kifizettük, leadta a papírokat, stb. Hihetetlenül fárasztó volt a fazon, fellélegeztünk, hogy többet nem fog kelleni telefonálni vele. Ráadásul tiszta a telek, nincs beton, csak tégla szépen a kert végében palettákon.

Vár még ránk a jövő hét folyamán egy kapu- és kerítés-levétel, illetve kis feltöltés, hogy a munkagépek majd ne törjenek ketté, mikor bezuhannak a telekre (akkora nagy ugyanis a szintkülönbség a hátsó bejáratnál...) Ezt a feltöltéses dolgot még szerintem meg fogjuk szívni, de hát, ki látta ezt, amikor két méteres fűvel volt benőve az egész telek?!

Ha már a villanyosok káoszáról beszámoltam, akkor illene megemlítenem, hogy a pozsonyi vizeseknél viszont példás rend uralkodik. Könnyen ment a papírozás velük, mindent határidőn belül megcsináltak, sőt. Ebből kifolyólag még az is lehet, hogy három héten belül már vizünk is lesz.
 

Ennyi a telek körüli újdonság, a Gyerekről meg dióhéjban annyit, hogy megvan, még mindig bent tartózkodik, jelét sem adja, hogy ez az állapot ne tetszene neki, ami főleg abban nyilvánul meg, hogy én nagyon jól vagyok, semmi nehézség, napközben intézkedünk, futkározunk, mossuk és teregetjük a babaruhát, esténként pedig ritkán van, hogy otthon pihennénk. Míg másokra a fészekrakó ösztön, úgy látszik, rám a kapuzárási pánik jellemző – igyekszem most kiélni magam, hogy az elkövetkező hetek-hónapok bezártságát jobban tűrjem… A többes szám azért, mert kénytelen vagyok lassan önálló lényként tekinteni a hasamra – az utóbbi napokban például többször nekimentem székeknek, asztaloknak, mivel rosszul mértem fel a „mélységemet”. Hiába, no, elöl kilóg belőlem 23 centi (igen, lemértem), ami azzal is jár, hogy a szűkebb helyeken egyszerűen nem férek el.

Mint ahogy azt már említettem, pénteken babaváró-partit tartottunk a lányokkal (szolid italozással). Az ajándék gyorspólya kapcsán ráleltünk a megoldásra, hogy is lehet majd stresszmentessé tenni a gyereknevelést. Csak egy szög a falban, Gyerek a pólyában ráakasztva akár 18 éves koráig. Nem lesz gond a kreatív gyerekneveléssel, úgy érzem.

Lassan olvashatatlanul hosszú lesz ez a bejegyzés…

Pár nappal ezelőtt még azt mondtam, megvárnám a szüléssel, míg odaadjuk a kulcsot a telektől a cégnek, mostanra ez annyiban módosult, hogy továbbra is jövő pénteken készülök szülni. Kezd ugyanis eluralkodni rajtam a kíváncsiság a szüléssel és az utána következő állapotokkal kapcsolatban. Nem utolsósorban megesz a kíváncsiság, hogy lesz-e szemöldöke a Gyerekünknek…
 

Úgyhogy, Ádám, innentől kezdve tiéd a pálya. Én csak annyit mondok, hajrá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.