Ádám már szépen tartja a fejét. Legalábbis, amikor kedve van hozzá.

Sajnálom, hogy ebben a naplóban nem jegyeztük fel annak idején pontosan, mikor is emelte meg először a fejét a fiunk. Mindenesetre mindketten úgy emlékszünk, hogy egy-kéthetes korában már valamelyest ment neki a dolog.

Apai elfogulatlansággal én egyszerűen csak csodagyereknek tituláltam Ádámot, mikor pár napos korában először volt képes erre a mutatványra. Nóri csak nevet rajtam, pedig amikor egyhetes korában a gyermekorvos előtt is bemutatta a fejemelési mutatványát, a doktornő is megjegyezte, hogy „Nahát, ezt neked még nem kellene tudnod!”

Az okos könyvek javaslatának megfelelően ügyelünk arra, hogy naponta legalább egyszer a hasára fordítsuk, hogy erősödjön a gerince és a nyakizma. Ádám ezt néha nagyon jól viseli, és percekig nyugodtan fekszik, ha éppen olyan kedve van, a fejét is felemeli és egyenesen megtartja vagy éppen átfordítja egyik oldalról a másikra.

Azt már régebben is írtam, hogy ha megtámasztjuk a talpát, a Gyerek megindul, kúszik előre. Ezt persze általában csak akkor jut eszünkbe kipróbálni, mikor a fejtartási mutatványba már belefáradt, és a nehéz fejecskéjét már az ágyon (lepedőn, apja mellkasán stb) pihenteti, így aztán nehéz dolga van, amikor maga előtt akarja tolni a buksiját. Máskor viszont garantáltan hüppögésbe és sírásba torkollik a hasrafordítós próbálkozásunk – hiába, annyira azért nem kiszámítható egy ilyen csöppség.

Hadd mutassak egy (félig fejemelős) aktképet is a gyerekről, amint (vigyázat, szójáték következik!) Ádámkosztümben sütkérezik a pelenkázóasztalon.

 

Végezetül megmutatom az imént leírtakat videón is:

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.