És bár teljesen világos, hogy az Ádámmal kapcsolatos bejegyzésekre több blogolvasó kíváncsi, a dokumentálás oltárán feláldozom az olvasmányosságot, és megint a házról írok.

Legutóbb ott fejeztük be, hogy Péntekék bekígyózták a padlót vízvezeték-csövekkel. A legszebb látványt viszont csak néhány nappal később nyújtotta a ház, amikor a nyolccentis polisztirol szigetelés tetejére felkerült a padlófűtés. Kár, hogy csak egy napig gyönyörködhettünk benne, utána ugyanis elrejtették egy betonréteg alá. Pedig annyira szép op-artos mű volt, hogy egy nagyobb képet érdemel.

A három lakószobán, a háztartási helyiségen és a kamrán kívül mindenütt padlófűtés lesz, sokan dícsérik, kíváncsiak vagyunk, tényleg olyan jó dolog lesz-e. Ahhoz persze az kell, hogy a csövekben egyszer majd meleg víz is csordogáljon. Ahhoz kell a kazán, ahhoz meg a gáz.

Itt akkor most egy kis közművesítési kitérő következik, hiszen a víz-gáz-villany-csatorna kombinációból már csak a gáz volt hátra. Egészen hétfőig, amikor – a szükséges és most részletesebben nem taglalandó – engedélyeztetési eljárások után a VesGas cég neklilátott gázosítani a telkünket. Két nap alatt végeztek is, példásan kiásták a gázvezetéknek való árkot, mostanra már mindent be is szereltek, kaptunk (na jó, vettünk) egy új dobozt a leendő kerítésünkbe, visszatemették és elegyengették a ház előtt kiásott földet, fűmagot szórtak rá (!) és még meg is locsolták. Ezt nevezem szolgáltatásnak. Ahhoz persze, hogy egyszer majd gáz is folyjon a vezetékben, még egy csomó papírmunka, kérvény és szerződés kell, én augusztus végére tippelem az adminisztráció végét.

De menjünk vissza a házba. Szóval beszerelték a padlófűtést. Az örömünk addig tartott, amíg a győri kivitelezőink vakarni nem kezdték a fejüket. Az van, hogy a fürdőszobában a vécé leválasztó falát és a zuhanyzófülhe falát gipszkartonból terveztük elkészíttetni. Csakhogy a gipszkartonfal olyan dolog, amit le kell fúrni a padlóba. Oda, ahol a talajfűtés van. És bár lebetonozás előtt gondosan bejelöltük, hol húzódnak a padlóban a csövek, arra nem vehetünk mérget, hogy a gipszkartonos nem fúrja-e majd telibe az egyik csövet. És akkor lőttek a fűtésnek. Szóval hosszas tanakodás után a gipszkarton helyett a tégla falak mellett dötöttünk. (Na, Ádám, mit szólsz: gondoltad volna, hogy annak idején, 2012-ben ezért nem gipszkartonból készültek el a válaszfalak a fürdőszobában?!)

A padlófűtés szemet gyönyörködtető kompozícióját tehát hamar lefedték aljzatbetonnal (szlovmagy: potyer). Az elmúlt néhány napom ennek következtében azzal telt, hogy reggel-este locsolni jártam. Mint a szivacs, úgy szívta magába a friss beton a vizet, mondjuk, elég durva melegek is voltak mostanábana. Mára viszont szép, repedésmentes beton fedi a padlót. Péntek úr, a fűtésszerelő szerint nem túl egyenletesen, de nekem tetszik. Majd a szalagparketta lerakásakor kiderül, mennyire lett. hepehupás a talaj.

Igen, közben bőszen nézegetjük a parkettát és a csempét. Mivel a házépítés jóval többe fog kerülni, mint amire számítottunk, félek, hogy nem a szépség és a minőség alapján döntünk majd. A konyhabútoron viszont nem spórolunk. Pistáék ajánlottak egy konyhást, aki a legolcsóbb ikeás áráért méretre szabottat csinál nekünk. Szeptemberben meglátjuk, milyen lett.

Visszaolvasva a bejegyzéseket most látom, szerintem azt sem írtam meg, hogy már nem egymásra pakolt raklapokon (szlovmagy: palettákon) kell felmászni a házunk földszintjére, hanem vannak lépcsőink is. Már két hete elkészültek, csak elfelejtettem dokumentálni a létezésüket. Egy vezet fel a teraszra, egy le a pincébe. A bejáratnál kettő van. (Hogy is énekelte Bessenyei a Ha én gazdag lennék-ben? „Nagy, széles márványlépcső: egy, ami felvisz, és még egy – mert lefele is kell...”)

Hmm, egyre inkább házformája van leendő otthonunknak. Mi pedig annyira örülünk neki, mert minden anyagi és idegi megpróbáltatás ellenére megéri. Szóval egyáltalán nem csüggedünk, hanem nagyon boldogok vagyunk, mert olyan jó lesz ott lakni!