Hihetetlen, optikailag mennyire megnöveli a szobákat a fehér szín. Ezt onnan tudjuk, hogy a házunk nagy része már ki van festve.

A héten ugyanis Öcsi mester glettelt, csiszolt, festett, aminek eredményeként a hálószobánk, Ádám szobája és a vendégszoba fehér fényárban úszik. Főként délután, amikor oda süt be a nap. A jövő hétre el is készül az egész, úgyhogy nemsokára jöhet a következő – és egyben utolsó – nagyobb projekt, vagyis a parkettázás. Szeptember végén pedig elméletileg költözhetünk is. Az nem biztos, hogy pont Ádám (és a ház) féléves születésnapjára esik majd a nagy nap, de a naptárat lapozgatva úgy tűnik, még erre is van esély. Meglátjuk.

Valamelyik nap a telken járva elcsíptem egy markológépet, amelyik az egyik szomszéd telken dolgozott. És mivel a telek egyik sarkában hónapok óta éktelenkedett egy hatalmas betonkolosszusokból, csomagolóanyagból, cserépből meg mindenféléből álló szeméthegy, sebtiben hozattam egy konténert, a munkagép kezelője meg nagy gyorsan bedobálta az egész hóbelevancot. Kábé tizennégy másodpercig tartott neki.

Nórinak a héten sikerült befejeznie a nagy művet, vagyis elkészült az előszobát díszítő mozaik is.

A feleségem ezúttal nálam lelkesebb segítőtársat is talált, méghozzá Niki személyében, akivel közösen küzdőttek meg a sok száz apró csempedarabbal, amelyek nem és nem akartak a helyükre passzolni. Nem lett volna semmi gond, ha a mozaikot először, próbaképpen, nem a nappali közepére rakja le Nóri. Amikor párnapos munka után sikerült kirakni a díszítést, jött a dilemma: hogy visszük ezt át az előszobába a csemperagasztóba. Hát, nehezen. Vagyis: sehogy... Végül azért csak-csak elkészült a mű, bár az egy naposra tervezett munka helyett egy hétig tartott az áthelyezés. Nóri nincs is megelégedve vele száz százalékosan, de azt azért ő is belátja, elsőre egész szépen összejött. Ma pedig, ahogy beléptünk az ajtón, és elénk tárult az előszoba teljes szépségében, hát be kellett nekem is látnom, a mozaik nagyon feldobja a helyiséget.

A fürdőszobába szánt tükröt már hetekkel ezelőtt megvettem, mivel fel akartuk ragasztatni a falra, Karcsira, a csempemesterre akartuk bízni ezt a műveletet. Ő azonban nem vállalta, mondván, nehogy már ő törje össze, ha véletlenül nem ragadna oda. Pedig én megvettem a legspécibb tükörragasztót, mégsem tudtuk őt rábeszélni. Szerencsére Niki nem egyedül jött látogatóba, így amíg a lányok mozaikoztak, mi Greggel felragasztottuk a tükröt. Seperc alatt megvolt, mondhatni ripsz-ropsz. Azóta is fenn van, szép lett, az amúgy sem kicsi fürdőszobán még nagyított is egyet. Majd büszkén megmutatom Karcsinak, amikor visszajön kicsempézni a konyhát.

Pista tegnap eljött egy kicsit segíteni a telekre, a sódertalicskázás szünetében előkapta a hegedűjét, amit „véletlenül” magával hozott. Merthogy még a múltkor észrevette, milyen jó akkusztikája van a pincének, hogy ő ezt most kipróbálná, ha lehet. Perszehogy lehetett. Csak arra kellett vigyázni, hogy a vonót ne üsse bele a plafonba, mert magasabbá azért a fehér festék sem tette a pincét. Pista rögtönzött koncertjéről készült egy videófelvétel is, de ezt csak hosszas és tömeges kérlelés hatására leszek hajlandó feltenni az internetre, nehogy személyiségjogi per legyen a dologból.