Viccet félretéve, a Juhász nagyszülők bizony pédásan begyakorolták a Gyerekezés csínját-bínját a vendégunokákon. Aki nem tudná, már a második kisfiú pótnagyszüleiként tengetik mindennapjaikat, ami azt jelenti, hogy a jelen pillanatban egy majdnem másfél éves kisfiút nevelgetnek napi 9 órában, hat hónapos korától. Ennek a kisfiúnak a testvérét is óvodás korig nevelték pár éve, úgyhogy gyereknevelés ügyében messziről lehagynak engem. (Arról nem is beszélve, hogy a sajátjaikat is felnevelték, ugye, de ez már régen volt...) Szóval megy nekik, na. Olyannyira, hogy míg én már feladtam a Gyerek kocsiban altatását, mivel nekem mindig óriási hisztive végződött a próbálkozásom, Laci apukája sec-pecc elaltatta Ádámot a kocsiban. Gőzöm sincs, hogy ment neki, de mindig sikerült, mikor megpróbálta. A titok nyitja valószínűleg az, hogy a Gyerekem az anyját (azaz engem) a tejcsarnokkal köti össze, tehát ha én altatom, akkor csakis mellen hajlandó elaludni. Mivel másban nem látja a potenciális zabálás lehetőségét, így hajlandó üres szájjal is álomba merülni.

Közben elkezdtük az altatás projektet, ami abban merül ki, hogy már nem vagyok hajlandó megvárni, míg a Gyerek a mellemmel a szájában álomba merül, úgyhogy mostanában fürdés-evés-alvás triót próbáljuk alkalmazni több-kevesebb sikerrel. Néha megetetem, még ébren lerakom az ágyába, és magától elalszik, néha felsír egyszer-kétszer, de már elég, ha csak bemegyek hozzá és elalszik, és mára, mikorra azt hittem, hogy végre megnyertem ezt a meccset, megint nem volt hajlandó máshogy aludni, mint mellel a szájában. Sebaj, szoktatunk még rajta párat, és menni fog, reménytelinek ítélem meg a helyzetet...

Lassan egy hete vagyunk ellátva nagyszülőkkel, ami jelentős módon megkönnyíti az életünket. Csempét, mosdót vásárlunk, kettesben sörözünk esténként (igen én is megittam egy kis radlert...), stb. El lettünk kényeztetve, nehéz lesz a jövő héten visszaszokni a „Gyereket is cipeljük magunkkal mindenhová” üzemmódba. De nem is baj, hogy megint alapfelállásban fog működni a családunk, hiszen még a végén túlságosan beleszoknánk a jóba... :)

Közben az én szüleimre sem lehet okunk panaszkodni, mert míg apám kiásta Lacival a gázvezeték-csövet, anyukám gaztalanította a kertet, aminek hála újra látni lehet kívülről is a házat (a tavaly ilyenkor gaztalanított telken ugyanis újra egekbe tört a GYAM. Laci szerint gyom).

Ami még újdonság, hogy a gyerekorvosunk szerint már nyugodtan próbálkozhat a bébi (vagyis inkább mi) a zöldségek, illetve gyümölcsök kóstolgatásával. Így a hétvégi komáromi látogatás során reményeim szerint jó pár adag biorépát és -krumplit fog szétkenni magán a Fiú. A tea illetve a víz viszont még várathat magára – ezt végre nemcsak az én ösztönöm súgja, hanem orvosi vélemény is alátámasztotta...