Azzal kezdődött ugye, hogy az egyik kiadós júniusi eső után alaposan beázott a pincénk. Ez azóta többször is megismétlődött. A ház kivitelezője szerint az volt a baj, hogy a tetőről lecsorgó esővíz éppen a pince alatt gyűlt össze, annak szigetelése pedig talajnedvesség elleni, nem pedig talajvíz elleni. A különbség most már számunkra is nyilvánvaló. Mindegy. Szóval szerintük megoldja a problémát, ha az esővizet – egyébként a tervdokumentációnak megfelelően – elvezetjük egy vízgyűjtő aknába.

Néhány hetes egyeztetés és tervezgetés után Molnár úr és csapata – melynek oszlopos tagja volt Oszkár, az ásó Paganinije – birtokba vette a birtokunkat, az esővízcsatornák föld fölötti végződéseit egy csőrendszerrel összekötötték, a kertben kimarkoltak egy jó pár köbméteres aknát, abba köveket szórtak, belevezették a csöveket – és kész is volt.

A valóság persze ennél egy kicsit bonyolultabb volt, de az eredmény önmagáért beszél: amikor az esővízcsatornába próbaképp belezúdítottunk egy kibli vizet, az néhány másodperc múlva engedelmesen belefolyt a húsz méterrel távolabbi esővízgyűjtő aknába.