– És te mit tudsz segíteni Nórinak? – szegezték nekem a kérdést barátaim. Hát, nem igazán sokat.

Jó, a fürdetés az én kiváltságom, legalábbis egyelőre. A böfiztetésben is profi lettem az elmúlt egy hét alatt: félelemérzet nélkül vetem át a vállamon Ádámot, ha végre egyszer hajlandó abbahagyni az evést. A tisztába tevéshez egyelőre még csak gyűjtögetem a bátorságot, de szerintem idővel azt is be fogom vállalni. Öltözködni viszont már nagyon szépen tudunk, eddig még valamennyi végtagját sikerült a helyére gyömöszölnöm a rugdalózóban.

Születése után nem sokkal rájöttem, hogy nem törik el olyan könnyedén, mint gondoltam. Hihetetlenül hajlékony egy ilyen gyerek: úgy csavargathathatom a kezét-lábát, ahogy csak akarom. Erre szükség is van, mert a kezén és a lábán nagyon száraz a bőre, a csodakrémmel pedig általában én szoktam bedörzsölni. Meg az öltöztetésnél is jól jön a hajlékonysága, hogy addig se nyomorítsuk meg szegénykét, amíg nem szerzünk megfelelő rutint. A legjobb érzés pedig az, amikor a – valamiért éppen visító – fiam a karomba véve elcsendesedik. A legtöbbször persze azért üvölt a gyerek, mert éhes. Gyakran Mindig éhes.

Mivel amíg nem muszáj, nem akarjuk cumisüvegből etetni, így a reggeli-ebéd-vacsora Nóri kiváltsága marad. (Én ezt helyeslem is: az anyatej azonkívül, hogy egészséges, mindig fogyasztásra kész állapotban van, megfelelő hőmérsékletű, és a csomagolása is étvágygerjesztő.) Amikor két etetés között próbálom elcsendesíteni, Ádám általában dühödten keresi rajtam az anyja mellét: hatalmasra tátott szájjal bele-belekap a karomba, vállamba, pólómba – de az a fránya tej csak nem akar jönni. Pár másodpercig meg lehet őt téveszteni azzal, hogy az ember (vagy az asszony) beledugja az ujját a szájába, de persze ez nem az ideális megoldás.

Nórival ellentétben én általában átalszom az éjszakákat, szégyenlem is magam miatta, de persze igaza van, hogy nem ébreszt fel, úgysem tudnék sok mindenben segíteni neki. Az, hogy mostanában többet főzök és mosogatok, természetes.

– Mit segítek még? – fordultam írás közben Nórihoz, hogy ki ne felejtsek valamit.
– Kiszolgálsz. Nem kell semmit sem csinálnom – mondta. Mondjuk, ez azért túlzás, de olyan jól esett, hogy gyorsan ideírtam.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.