Na, erőt veszek magamon, és megírom ezt is, bár nagy szívfájdalmam az ügy.

Az előzmény: A Malackánk élete első pár hetében semmi mást nem akart, mint mellen lenni. Se aludni, se játszani, se hordozva-ringatva lenni, csak és csak a mell volt létezésének értelme. Még csak arra sem gyanakodhattam, hogy nincs elég tejem, és ezért állandóan éhes a bébi, mert nem volt reggel, hogy ne lett volna minden tejfoltos körülöttem, és nem telt el másfél óra anélkül, hogy ne éreztem volna, hogy megteltek a melleim. Szóval tej volt elég, Malac hízott, de állandóan enni akart. Kb. a harmadik héten történt meg az eset, hogy délután egy órától este fél nyolcig szoptattam, ötperces szünetekkel. Aki nem próbálta, el nem tudja képzelni, milyen megterhelő ez, én például háromnegyed nyolckor sírva rohantam ki sétálni egyet, annyira leszívta minden energiámat. Tíz perccel később anyám hívott, hogy menjek haza, mert a Gyerek üvölt, mintha már egy hete éhezne… Úgyhogy hazamentem, és folytattam a szoptatást. Asszem én aludtam el hamarabb…

Pár nappal később egyik éjszaka – a Gyerek továbbra is órákat, illetve napokat átevett –  arra ébredtem, hogy Ádám egy jó nagyot öklendezik, és tetemes mennyiségű tej folyik ki a száján. Eddig egyszer-kétszer kiböffentett egy kis tejet evés után, de ennyit, pláne jóval evés után, még nem produkált. Ráadásul aznap éjjel még vagy háromszor megcsinálta ezt, egy csomó pelenkát elhasználtunk, mert tényleg nem kis mennyiségű tej jött vissza. Ezt én akkor úgy értelmeztem, hogy túlzabálta magát, és ami nem kellett, kijött. De még reggel és délelőtt is ezt csinálta, és igazán nem tartottam normálisnak, hogy a Gyerekem napokat áteszik, majd evés után egy-két órával féldeci tejet visszaöklendezik.

Ekkor jött Laci az ötlettel, hogy próbáljunk neki cumit adni. Soha nem tartottam magam megrögzött cumi-ellenes lénynek, de azért hallottam ezt-azt a szopóreflex összezavarásáról, úgyhogy kitoltam volna még ezt a témát pár héttel. Viszont azt sem akartam, hogy a Gyerekem minden evés után hányjon. Akkor most mi??? Végül egy következő több órás szopást követően Laci a szájába dugta az ominózus tárgyat. Nekem ugyan folytak a könnyeim – a fene se hitte, hogy ennyire érzékenyen fog érinteni, hogy a Gyerekem egy darab műanyagtól is képes megnyugodni, nem csak az én mellemtől… 

Azóta itt-ott, ha már semmi sem segít, szájába kerül a cumi. Én ugyan még mindig ellenségként tekintek rá, és a tegnapi nap után, mikor is a Gyerekem egész délután csak játszott a mellemen és nem volt hajlandó enni, kicsit meg is ijedtem. Úgyhogy most a cumi felfüggesztettet kapott. Meglátjuk, hogy alakul a mai nap.

A cumizavarra igyekszem nem gondolni, mert önszuggeszcióban jó vagyok. Viszont az egyik félelmem: – nagy baromság, de tényleg átfutott a fejemen – akkor most már nem fog enni a Malacka, mert ott lesz neki a cumi, tegnap definitíve megdőlt: a Lidlből kijövet muszáj volt megállni és megszoptatni Ádámot, mert ordítva köpte ki a cumit (a jó képzelőerővel rendelkezőknek: ülőalkalmatosság híján Nóri és Laci áll a fák között, Nóri mellén Ádám falatozik). Meg lettünk nézve, na.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.